Hír - Georgikon Campus
Hírek
Tartalom listázó
Létrehozva: 2022 szeptember 29.
Interjú Dr. Husvéth Ferenc professzor Úrral
A kitüntetés fényképe (Magyar Érdemrend Középkeresztje)
1. Hosszú életút vezetett ehhez a magas rangú állami kitüntetéshez. Úgy tartják, hogy az ember életének legmeghatározóbb időszaka az első 6 éve, gyermekkora. Milyen volt professzor úr gyermekkora? Hol nőtt föl? Mivel foglalkoztak a szülei? Mi szeretett volna lenni gyermekkorában stb.?
Veszprémben születtem, 1948 július 11-én kisiparos családban. Édesapámtól örököltem keresztnevemet, aki kötélgyártó mester volt. Klasszikus köteleket készített, az akkori állattartás számára. Leggyakoribb kenderből készített mesterművei a kötőfék, istráng, marha-, borjúkötél, rudazókötél voltak. Mivel erősen ellenállt a szövetkezesítésnek, akkoriban megbélyegzett személynek „maszeknek” számított. Nagyon sokat dolgozott, hogy a családját eltartsa, a pihenőnapja csak vasárnaponként volt, amikor délelőtt misére ment a székesegyházba, délután pedig a helyi futball csapat mérkőzéseire járt, ahova engem mindig kézen fogva magával vitt. E mellett még a pénteki nap volt különleges számomra, amikor édesapám kirakodott a heti piacra kötelet árulni.
Édesapám a hetipiacon köteleket árul
Ilyenkor délelőttönként kilátogattam hozzá (akkoriban délután jártunk iskolába) és mindig kaptam tőle valami kis vásárfiát. Ezek az alkalmak még mindig a szívemben élnek. Mivel a kötelek fonásához mindig szüksége volt egy segítségre családunkból, engem is gyakran befogott a fonalak sodrásához szükséges kerék hajtásához.
Édesapám kötelet fon, én hajtom a kötélfonó kereket, a háttérben édesanyám
Anyám háztartásbeli munkát végzett, a három gyermek és munkaképtelen nagymamám, valamint édesapám iparának kiszolgálása mellett sokat dolgozott, legtöbbször reggel 6 órától este 10 óráig, amelynek köszönhetően minden reggel, délben és este meleg étel került asztalunkra. Legjobb szívvel azokra a vasárnapi ebédekre emlékezek vissza, amikor a családunk mind a hat tagja együtt ült az ebédnél és a jelentős élelmiszerhiány ellenére is mindig bőséges étel került mindannyiunk tányérjába. Hárman vagyunk testvérek, Margit nővérem Berlinben él, öcsém László a veszprémi házunkat örökölte és ott él ma is családjával.
Margit nővéremmel és László öcsémmel Prágában (2018)
Nővérem, idősebb lévén, gyakran viselte gondomat, főként óvodás és általános iskolás koromban. E jellegű kapcsolat nyomokban még mindig megmaradt közöttünk. Apám nagyon keményen nevelt. Béketűrő, szelíd ember volt, de, ha rosszalkodásommal felidegesítettem, levett a kötelek közül egyet és jól elnáspángolt. Ma biztosan megszólnák érte, én azonban minden nap hálát rebegek apámnak, visszagondolva a kemény nevelésére, hogy embert faragott belőlem. A legértékesebb dolog, amit tanultam tőle, a szorgalom, a munkabírás és a becsület. Még a mai időkben sincs az a papírra vetett, jogilag alátámasztott írásos forma, ami erősebb lenne annál, mint amit apám szavával, megígért.
Gyermekkoromra nagyon boldogan emlékezem vissza. Az utcánkban sok hasonló korú társam volt. Az utcán nevelkedtünk közös játékainkat űzve. Nyáron legtöbbször egy fekete klott nadrágban és mezítlábosan. Vasárnap viszont, amikor templomba mentünk, édesanyánk mindig szépen felöltöztetett bennünket. Édesanyám bátyja katolikus pap volt, ennek nyomán anyai nagymamám mindenképpen papot szeretett volna nevelni belőlem. Sokat jártam templomba, vasárnaponként mindig ministráltam, ennek ellenére a papi pálya soha nem vonzott.
2. Általában a tinédzser kor, a középiskolás évek hagyják a legmélyebb „nyomokat”, emlékeket az emberben. Hol járt középiskolába? Ebben az időszakban kik voltak a meghatározó személyek, tanárok az életében? Kinek/kiknek köszönhető, hogy elindították ezen a nagy ívű életpályán?
Középiskolám megválasztása érdekében nagyon motiváló volt az, hogy apám műhelyében gyakran megfordultak az akkori termelőszövetkezetek beszerzői, kötélvásárlás céljából. Sokat meséltek a mezőgazdaságról, köztük az állatokról. Nemkülönben motiváló tényező volt az is, hogy Veszprém határában volt egy katasztrális hold földünk, amelyet a családunk művelt és magam is jelentősen kivettem a részemet a földön végzett munkából. Mindig szerettem ezt a munkát, mikor is édesanyám adta az útmutatásokat. Felvételt nyertem a Pápai Mezőgazdasági Technikumba, ahol szerencsére nagyon közel kerültem a mezőgazdasági gyakorlathoz. Kitűnő tangazdaságunk volt, szabadidőnk nagy részét osztálytársaimmal ott töltöttük. A tanáraink kiemelkedő személyek, nagyon jó pedagógusok és szakemberek voltak. Az akkori kollégiumi életre jellemző katonás szigor jellemezte napjainkat, de nagyon szerettük és jól összetartottunk osztálytársainkkal és tanárainkkal is. A közismereti tantárgyak tanárai közül nagyon szerettem és nagyon sokat tanultam Markó József matematika tanártól, aki a szigor, de mellette a becsület megtestesítője is volt számunkra, és ugyan így szerettem Balla Imre magyar és történelem tanárunkat, aki a magyarság és a hazaszeretet példaképe volt számunkra. Az agrárgazdaság szeretete elsősorban Tamás József osztályfőnökünktől származott. A nyári gyakorlatokon, amikor kukoricát kapáltunk, eleinte nagyon elmaradtam a tapasztalt falusi gyerekektől. Ő vigasztalt és segített át ilyenkor a csüggedésen. Harmadik osztályos koromban már a lucerna kézi kaszálásakor is fel tudtam venni a versenyt az osztálytársaimmal. Az állattenyésztés iránti szeretetemet főként Varga Sándortól kaptam, aki az mellett, hogy megbecsült tanárunk-, kiemelkedő gazda is volt. Nagyon sokat tanultam tőle, különösen az állattenyésztési gyakorlatot tekintve. Később, mikor már elhagytam a technikumot, e tanárom a pápai tangazdaság területén egy lovardát alapított. A sors érdekes játéka, hogy a mostani egyik telivér lovamnak, Juniperus-nak most ez a lovarda ad otthont. Így gyakran sétálok el azon emlékplakett előtt, ami a lovarda udvarán személye számára állít emléket.
Juniperus, egyik telivér lovam, lovasával, korábbi tanítványommal, Lucával, aki a 2021. évi OTDK konferencia Állattenyésztés tagozatában 1. helyezést ért el
3. Az egyetem kiválasztása egyértelmű volt, vagy több lehetőséget is mérlegelt a pályaválasztás során?
A technikumban nagyon jó eredménnyel érettségiztem, tanáraim és saját ambícióm biztatása egyértelművé tette számomra, hogy tanulmányaimat egyetemi szinten fogom folytatni. Szülővárosom Veszprém, Balaton parti városnak számít. Gyermekkorom nyarai alkalmával édesanyánk vasárnap délutánonként gyakran kézen fogott bennünket és a vicinális vonattal Balatonalmádiba vitt bennünket strandolni. A Balaton iránti szeretetem valójában innen ered. Ennek köszönhetően nem véletlen az, hogy a középiskolai tanulmányaim folytatásához a Keszthelyi Agrártudományi Főiskolát választottam. Gyönyörű és gazdag egyetemi életünk volt Keszthelyen. A hallgatótársainkkal nagyon összetartottunk. Szerettük az egyetemet és a várost. A tanulmányi szemeszterek alatt hétvégenként nem nagyon kívánkoztunk haza. Belaktuk az egész várost, különösen a szórakozóhelyeket, amelyek közül több egységben az egyetemistákból, köztük az évfolyamunk hallgatóiból összeállt zenekarok szolgáltatták a zenét. Ha választhatnék még egyszer négy és fél évet életemből, akkor biztosan ezeket a hallgatói éveket választanám.
4. Minek, kinek köszönheti, hogy ezt szűkebb tudományterületet választotta, amiben hazai és nemzetközi ismertségre, elismerésre tett szert?
Egyetemi éveim alatt kitűnő kapcsolatot sikerült kialakítanom dr Vincze László professzor úrral (abban az időben még egyetemi adjunktus volt), akinek irányításával TDK munkát végeztem az egykori tanszékünk, az Állatbonc- és Élettani Tanszék Kísérleti Telepén. Ebben az időben kezdett intenzívvé válni a brojler csirke előállítása. Hazánkba kerültek intenzív hibridek, amelyek takarmányozása merőben eltért az előző korszak húscsirkéinek takarmányozásától. A Tanszék munkatársainak fő feladata volt olyan kutatások végzése, amelyek ezen a területen jelentős előrehaladást hozhatnak. Személyemet tekintve TDK munkámban a mezőgazdasági melléktermékek hasznosításával kezdtem foglalkozni a brojlercsirkék takarmányozásában. Az 1969-ben Debrecenben megrendezésre került OTDK Takarmányozási Tagozatában e munkámmal második helyezést értem el. Témavezetőm javaslatára a diploma megszerzése előtti összefüggő gyakorlatot a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinátban töltöttem. A mindennapi élet szempontjából nehéz időszak volt, de a szakmai területeken a gyakorlati időszakom alatt nagyon sokat tanultam. Az államvizsgát követően dr. Vincze László közvetítésével meghívást kaptam tudományos gyakornoki munkakör betöltésére az Állatbonc- és Élettani tanszékre, ahol másfél év múlva tanársegédi állást kínáltak fel dr. Potsubay János tanszékvezető mellé. Az ő irányításával kerültem szoros kapcsolatba az állatélettani tudományterülettel. Szakmai és angol nyelvtudásom fejlesztésében sokat köszönhetek személyének. A legfontosabb, amit tanultam tőle az, hogy eredményeket ezen a pályán és szakterületen is csak kitartó és szorgalmas munkával lehet elérni.
A tudományos fokozat megszerzését követően (1981-es év) témavezetőm Juhász Balázs segítségével kapcsolatba kerültem az Állatorvostudományi Egyetem Belgyógyászati tanszékének munkatársaival. Erre az időszakra jelentős jártasságot szereztem a gazdasági állatok anyagcsere vizsgálatainak minősítését szolgáló laboratóriumi munkák végzésében, különösen a lipidek zsírsavösszetételének gázkromatográfiás analízisében.
Labormunkák végzése boldog tanársegéd koromban (1974-es év)
Az állatorvos kollégák az állatkísérletek lebonyolításában és különböző állati szövetminták begyűjtésében rendelkeztek nagy rutinnal, ugyanakkor a szövetminták laboratóriumi analízisét tanszéki laboratóriumunkban, munkatársaim segítségével itt Keszthelyen én irányítottam. Az Állatorvostudományi Egyetemmel közös munkánkat tekintve három személy volt meghatározó szakmai előrehaladásomat és tudományos teljesítményemet illetően. A Belgyógyászati Tanszék vezetője dr. Karsai Ferenc professzor úr kutatómunkánk irányításával nagyban hozzájárult sikereinkhez, atyai jóbarátként tekintettem fel személyére. Nagyon sokat köszönhetek professzor úrnak, a későbbi nemzetközi vonatkozásban is kiemelkedő tudományos teljesítményem eredményeinek megvalósításához. Gyümölcsöző együttműködésünk számomra egyik legkedvesebb folyománya az volt, hogy Karsai professzor úr személyemet tiszteletbeli állatorvosnak fogadta. Az állatorvosokkal megvalósított eredményes együttműködés során két másik professzorral alakítottam ki kitűnő munkakapcsolatot. Egyrészt Dr. Gaál Tiborral, akivel az intenzíven termelő kérődzök anyagcsere folyamatainak kutatása terén értünk el kitűnő eredményeket.
Dr. Gaál Tibor professzor úrral közös képünk, akivel több évtizeden keresztül közösen dolgoztunk. Legkiemelkedőbb, nemzetközi szinten is elismert munkánk közös együttműködésünkből született.
Személyével azóta is nagyon jó barátságban vagyok; másrészt Huszenicza Gyula professzor társammal, akivel az anyagcsere folyamatok és a szaporodásbiológiai folyamatok összefüggésének kutatásait végeztük kérődzőkkel. Mindkét említett személy a tudományos munkám mellett meghatározó személy volt az általam oktatott tananyagok korszerűsítésében és az oktatástechnikai módszerek fejlesztésében, kiemelve a PhD képzést.
5. (A 9. ponttal együtt) Mire a legbüszkébb magán-, illetve tudományos életben, ha ez egyáltalán szétválasztható? Mi a legkedveltebb elfoglaltsága, hobbija és van-e gyűjtőszenvedélye?
Fiatal koromtól mind a mai napig a szakmán kívüli, legfontosabb elfoglaltságom, a Balaton közelségéből eredően, a versenyszerű vitorlázás, amely szinte az egész életemet végigkísérte. Kezdeti éveimben egy viszonylag egyszerű fából készült kalózzal, majd hosszabb időn keresztül olimpiai osztályokat képviselő hajókkal, 470-es, és Csillaghajó osztályban versenyeztem. Versenyzéseim során több európai ország vizein hajóztam kisebb-nagyobb eredménnyel. Legbüszkébb vagyok azonban a Trieszti Öbölben megrendezett azon versenyfutamra (2004-ben), amikor az osztályban versenyző és aktuális olimpiai bajnokot nagy küzdelem után sikerült megvernem.
Küzdés az elemekkel, legénységemmel, Béres Miklóssal; vitorlásverseny a District Bajnokság. Blatonföldvár (2004)
Ez a futam még mindig élesen él emlékezetemben. A vitorlázást tekintve sportvezetői feladatokat is betöltöttem. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a Keszthelyi Yacht Club ügyvezető elnökeként, majd elnökeként meghatározó szerepem volt két keszthelyi olimpiai egység kinevelésében és felkészítésében, a barcelónai, illetve az atalantai olimpiai részvételre.
Az utóbbi években, a vitorlásversenyzési aktivitásom csökkenésével párhuzamosan hobbiként, de szakmai irányváltásként is, egyre jobban érdekelnek a lovak. Különösen az angol telivérek érdekelnek és a hozzájuk kapcsolódó galoppversenyek irányába vonzódom, meglehetős lelkesedéssel.
Kétéves versenylovunk (MATE Georgikon Istálló), Címer tréning után, PhD hallgatómmal, Kis Judittal
Címer lovunk (No. 6) zsokéjával, Stanislav Georgievvel a Kincsemparkban, versenyben a cél előtt
A három angol telivér kedvelő személy (Rózsa László, Husvéth Ferenc, Kis Judit PhD hallgató) Stanislav Georgiev zsokéval
A szakmai sikereimet tekintve külön kell választanom az oktatást és a kutatást. Az egyetemi oktatómunkámat tekintve legbüszkébb azokra a hallgatókra vagyok, akik az irányításom alatt végezték tanulmányaikat. Tudományos diákköri, PhD vagy diplomamunkáik elkészítése során sikerült személyeikkel együtt dolgoznom. Több közös, értékes publikáció is született közös munkánk során. Ma ezek a volt hallgatóim kitűnően megállják helyüket a gyakorlatban, néhány közülük már hazai és nemzetközi vonatkozásban is kiemelkedő ismertséggel rendelkezik. Velük a kapcsolataim még mindig élnek. Szakmai kérdésekben, ha szükség van rá, akkor már én tanulok tőlük.
Egykori hallgatóm, Elek Péter a PHD dolgozatának nyilvános vitáján. A kérődzők takarmányozása területén ma már nemzetközi tekintélynek számít.
Sikeres tanítványaimmal Szünder Csabával, Feleségével, Adriennel, és Feleségemmel, Zsuzsával a Dubai Világkupa lóversenyen. Csaba ma már az USA-ban dolgozik a jól ismert Michelin cég top managereinek egyikeként (2019)
Együtt dolgozva tejelő tehenekkel végzett kísérletünkben állatorvos PhD hallgatókkal, Faigl Verával és Keresztes Mónikával
Kutatómunkámat tekintve legbüszkébb arra vagyok, hogy a hosszú- és a rövid szénláncú zsírsavak analízisét tekintve az 1980-as évek során olyan korszerű gázkromatográfiás módszereket sikerült kifejleszteni, amelyekkel az állattudományhoz kapcsolódó legtöbb hazai intézet kísérleteihez segítséget nyújthattam.
6. Mely tudományos eredményét tekinti Professzor úr a legjelentősebbnek, és mi volt a hatása a gyakorlatra?
Az 1960-as évek végén, 70-es évek elején, Magyarországon jelentős tejhiány volt érezhető. Az akkori hagyományos magyar fajták és technológiák nem tettek lehetővé komolyabb növekedést a hazai tejtermelésben. A szakmai és a politikai döntést hozók egy jelentős fajtaváltást sürgettek. Ennek eredményeként jelentős számú holstein fríz került Magyarországra. Ennek az intenzíven termelő fajtának tartási, de főleg takarmányozási módszereivel az állattartóink még nem voltak teljesen tisztában, ezért tömegesen fordultak elő súlyos anyagcsere betegségek, ketózis, lipidmobilizációs zavarok, zsírmáj szindróma, stb. A korábbiakban említett állatorvosokkal összefogva az intenzíven termelő hazai holstein fríz állomány lipid anyagcseréjének kutatásával kezdtünk vizsgálatokat végezni.
Anyagcsere vizsgálatok bőtejelő holstein fríz tehenekkel (Milkman Tehenészet Paks, 2003)
Ennek eredményeként a világon elsőként írtuk le az ellés körüli időszakban jelentkező lipidmobilizációs zavarok jellemzőit, az egyes zsírsavak mobilizációjának és májbeli akkumulációjának dinamikáját. Ezekre az eredményeinkre épülve hozzájárultunk egy olyan takarmány kiegészítő kifejlesztéséhez, amely alkalmazása esetén az intenzíven tejelő tehenek ellés körüli zsírmáj szindrómájának súlyossága jelentősen csökkenthető. Eredményeinket az 1980-as évek elején-közepén angol nyelvű folyóiratokban publikáltuk. Ezeket az eredményeket cikkeink megjelenését követően viszonylag rövid időn belül a világ minden részéről jelentős számban hivatkozták.
7. Melyik volt a legkülönlegesebb utazási élménye, illetve hova utazna el még szívesen vagy hova térne vissza?
Szakmai út Ausztráliába 2004-ben. Az utazás alkalmával, mint rektorhelyettes, a magyarországi ausztrál nagykövet meghívására töltöttem néhány hetet ebben az országban. A fő cél az ausztrál távoktatás tanulmányozása volt, amely ebben az országban már akkor nagyon magas szinten volt. Alkalmam volt az itt töltött időszak alatt eltöltenem néhány napot Brisbane-ben a tengerparti szörf paradicsomban, meglátogattam Alice Springs-et és a környéki sivatag csodálatos tájait, túráztam Darwinban és régiójában, ahol a trópusi ökoszisztémát csodálhattam meg, végül Sydney környékén, a Blue Mountains területén barangolhattam és sátorozhattam, tanulmányozva az ottani állatvilágot.
Ausztrália; túra a Sydney környéki Blue Mountain-ben a Pannon Egyetem rektori vezetésével és Hangai György zoologussal
Ausztrália élővilága lenyűgöző volt számomra, ugyanígy az ausztrál emberek nyugodt, kényelmes és nagyon barátságos viselkedése is elnyerte szimpátiámat.
Ausztráliába szívesen visszamennék, ha nem kötne a hazaszeretetem Magyarországhoz, még a további életemet is el tudnám képzelni ebben az országban.
8. Melyik Ön számára a két legmeghatározóbb könyv, és miért?
Gustave Flaubert (francia író): Érzelmek iskolája
A regény egy fiatalember élethosszon át tartó szerelmét mutatja be egy nála idősebb férjes asszonnyal. A regény egy nagyon szép romantikus történet.
Kenneth W. Hinchill, Raymond J. Gear, Andris J. Kaneps (2008): Equine Exercise Phisiology, The Science of Exercise in the Athletic Horse, Saunders Elsevier Kiadó, Saubre Faundation
Az általam művelt és kedvelt szakterület világviszonylatban is legkiemelkedőbb műve.
9. Mi a legkedveltebb elfoglaltsága, hobbija és van-e gyűjtőszenvedélye?
Legkedvesebb elfoglaltságom szinte egy életen keresztül a vitorlázáshoz kötődik. Fiatal életkorom óta versenyszerűen vitorlázok két olimpiai osztályt képviselő hajóegységben. Kezdetben kb. 10 éven keresztül 470-es osztályban, majd 32 éves időszakon átívelően Csillaghajóval versenyeztem. E versenyek alkalmával nemcsak hazai vizeken, hanem Európa több országában, köztük tengereken is vitorláztam, több-kevesebb eredménnyel. A vitorlázás nagyon jó elfoglaltság volt ahhoz, hogy a szakmai munkámmal, főként a vezetői beosztásommal együtt járó, néha jelentős feszültség feloldódjon. Az elmúlt évben a versenyzést befejeztem, de a lakhelyemhez nagyon közeli Libás kikötőben még tartok egy Finn Dinghy típusú versenyvitorlást, amellyel, ha szabad időm és megfelelő szélviszonyok vannak, akkor elcsúszkálgatok a keszthelyi öbölben.
Az utóbbi 10 évben az oktató és kutatómunkámhoz kapcsolódóan legkellemesebb időtöltésem az angol telivérekhez és azok versenyeihez kötődik.
Liviával, Campusunk lovardájának első újszülött telivér csikójával, aki 2022. február 2-ának éjjelén az ellésnél nyújtott segítségemmel látta meg a napvilágot.
A Georgikon Campus telivér kancái
A Dubai Sejk hatszoros champion trénerével, Saeed bin Suroor-al, a 2019-évi Dubai Világkupa lóversenyen, Meydan-ban
Nagyon szívesen látogatom a Campusunk lovardáját és csodálom ezeket a gyönyörű állatokat. Ezzel a szenvedélyemmel főként egykori tanítványom, ma a Campusunk főigazgatója Rózsa László fertőzött meg.
Rózsa László egykori tanítványom, ma a Georgikon Campus főigazgatója Dióspusztán egy telivérkancával
10. Mi jut eszébe az következő szavakról? Hálózat, barátság, facebook, gasztronómia?
Hálózat:
Erről a szóról nem elsősorban az elektronikusan alkalmazható és computeres eszközökkel használatos fogalom jut eszemben, hanem a következőkben leírtak. Aktív oktatói életpályám derekán, amikor elődömtől Potsubay professzortól átvettem az élettani diszciplínákhoz tartozó tantárgyak oktatását, az általa írt, abban az időben korszerű tankönyv kezdett elavulni és beszerzési lehetősége nem volt. Az akkori szerzők azért nem csináltak új kiadásokat, mert az élettani témakörök oktatását meghatározó tanszékvezető professzorok között nem volt jó a kapcsolat, így nem tudtak együtt dolgozni. Amikor a tantárgyak vezető oktatói szerepét átvettem, valamennyi agrárkar élettani tanszékének munkatársával egy hálózatszerű, jó alkotó közösséget sikerült kialakítanom. Ennek eredményeként szerkesztői munkám segítségével és az ő szerzői munkáik eredményeként egy meghatározó tankönyvet sikerült alkotnunk, amely a későbbiekben komoly elismerést, nívódíjat kapott. Életem ezen egyik legkiemelkedőbb terméke az együttműködés legszebb példáját mutatja.
Facebook:
Facebook címmel rendelkezem, de nagyon keveset használom ezt a kommunikációs formát. Erről a szóról az jut eszembe, hogy feleségem, aki a munkaszobám szomszédságában gyakran facebook-ozik, miközben dolgozom, hangosan olvassa a kommenteket, amelyektől időnként szinte a falra mászok.
Gasztronómia:
Korábban, amikor a kedveltebb és magasabb színvonalú éttermekben az árak még megfizethetőek voltak, feleségemmel megengedhettünk magunknak, hogy egy-egy ünnepi jellegű vacsorára elmenjünk. Ilyenkor én mindig marha stake-t fogyasztottam. Így a gasztronómia szó számomra a jól elkészített bélszínt, hátszínt, stb. jelenti. Az éttermi árak csillagászati szintig történő emelkedése miatt, e gasztronómiai csodáról azonban nem mondtam le. Nagyobb ünnepek alkalmával szeretettel látogatom meg egykori tanítványom, Ekmann László várvölgyi húsboltját, ahol az angus marhából készített, legfinomabb marhahús alapanyagokat vásárolhatom meg. A konyhai elkészítése azonban otthon a feleségem kitűnő szakácsmunkájával történik, amely után ő személyesen szolgálja fel nagyon szépen megterített asztalon az elkészített ételeket.
Feleségem Zsuzsa által készített karácsonyi vacsora, nővéremmel egy asztalnál
Keszthely, 2022. szeptember 21.
Dr. Husvéth Ferenc