2010/2011. tanév döntője

2010/2011. tanév döntője

Utolsó frissítés: 2022 március 28.

A Pannon Egyetem Georgikon Karán a 2010/2011-es tanévben harmadik alkalommal szervezték meg a Georgikon Biológia Tanulmányi Versenyt, amelyben bármely gimnázium és szakközépiskola tanulói évfolyamtól függetlenül részt vehettek. A versenyt ebben az évben is a „Tudományos eredmények disszeminációja és tehetséggondozás a minőségi képzésért a Pannon Egyetemen” című TÁMOP 4.2.3 projekt keretében rendezték meg.

A tanulóknak interneten, a Kar honlapján kellett regisztrálniuk, majd onnan tölthették le a szeptember-december időszakban közzé tett három feladatsort. A megoldásokat e-mailben kellett visszaküldeni a verseny e-mail címére. A versenyben 217 fő tanuló regisztrált 34 település 49 középiskolájából. A döntőre azokat a tanulókat hívták meg, akik a házi fordulók során a legmagasabb pontszámot érték el.

A verseny döntőjét 2011. január 28-án, Keszthelyen rendezték meg. A döntőt megelőző napon a versenyzők tárlatlátogatáson vettek részt a Balatoni Múzeumban. Vacsorát követően kötetlen beszélgetés, közös szórakozás keretében ismerkedtek a Kar hallgatóival.

Pénteken délelőtt tesztfeladatsor kitöltésével adtak számot biológia tárgyban szerzett tudásukról. A versenydolgozatok javításának ideje alatt a versenyzők bekapcsolódhattak a Georgikon Kar Nyílt napjának programjába, mely a versennyel egy időben zajlott. A péntek délutáni eredményhirdetésen Dr. Dublecz Károly a Georgikon Kar dékánja köszöntötte a versenyzőket és adta át az okleveleket. A verseny fődíjainak átadására a január 29-i, szombati ünnepélyes diplomaosztó kari tanácsülésen került sor. A verseny győztese Kovács Dóra (Vajda János Gimnázium, Keszthely, felkészítő tanár: Németh Rita) notebookot, a második helyezett Haléder Zsuzsanna (Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg, felkészítő tanár: Tölgyesné Kovács Katalin), 50000 Ft-os, a harmadik helyezett Faragó Laura Vörösmarty Mihály Gimnázium, Érd, felkészítő tanár: Dr. Szerényi Gábor és Kitzinger István) 30000 Ft-os könyvutalványt nyert. Különdíjban részesült (egy hordozható DVD lejátszót kapott) a 4. helyen végzett Gaál Noémi (Kölcsey Ferenc Gimnázium, Zalaegerszeg, felkészítő tanár: Pozsik Lajos). A döntő 29 résztvevője az oklevél és kisebb ajándékok, könyvutalványok mellett a Georgikon Kar Hallgatói Önkormányzatának jóvoltából meghívót (belépőt) kapott a Georgikon Diáknapok tavaszi rendezvényeire.

A döntő résztvevői a következő tanulók voltak (ABC sorrendben):

Bali Krisztina Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg
Czigli Vivien Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg
Csesznek Vivien Magyar László Gimnázium, Dunaföldvár
Csóka Ramóna Kossuth Lajos Gimnázium, Mosonmagyaróvár
Csorba Anita Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnáziuma
Detki Fanni Vörösmarty Mihály Gimnázium, Érd
Faragó Laura Vörösmarty Mihály Gimnázium, Érd
Gaál Noémi Kölcsey Ferenc Gimnázium, Zalaegerszeg
Galambos Bence Kossuth Lajos Gimnázium, Mosonmagyaróvár
Haléder Zsuzsanna Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg
Hermann Dávid Kossuth Lajos Gimnázium, Mosonmagyaróvár
Horváth Renáta Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg
Horváth Viktória Zsuzsanna Kölcsey Ferenc Gimnázium, Zalaegerszeg
Józsa Kristóf Apáczai Csere János ÁMK Gimnáziuma, Zalaegerszeg
Kovács Dóra Vajda János Gimnázium, Keszthely
Krivács Éva Vörösmarty Mihály Gimnázium, Érd
Menczinger Tamás Evangélikus Mezőgazdasági, Kereskedelmi, Informatikai Szakképző Iskola és Kollégium, Kőszeg
Mesterházy Dorina Virág Kölcsey Ferenc Gimnázium, Körmend
Mlaka Krisztina Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakközépiskolája
Müllner Anita Vörösmarty Mihály Gimnázium, Érd
Nagy Bernadett Kossuth Lajos Gimnázium, Mosonmagyaróvár
Nagy Sára Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár
Novák Krisztina Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg
Paulik János Vörösmarty Mihály Gimnázium, Érd
Stefanov Emília Jurisich Miklós Gimnázium, Kőszeg
Szabó Dóra Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakközépiskolája
Tóth Fanni Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg
Vastag Fanni Vörösmarty Mihály Gimnázium, Érd
Virth Veronika Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola, Nagykanizsa

 

A Monitor Magazin tudósítása itt érhető el.