2011/2012. tanév döntője

2011/2012. tanév döntője

Utolsó frissítés: 2022 március 28.

A Pannon Egyetem Georgikon Karán a 2011/2012-es tanévben negyedik alkalommal szervezték meg a Georgikon Biológia Tanulmányi Versenyt, amelyben bármely gimnázium és szakközépiskola tanulói évfolyamtól függetlenül részt vehettek.

A tanulóknak interneten, a Kar honlapján kellett regisztrálniuk, majd onnan tölthették le az október-december időszakban közzé tett három feladatsort. A megoldásokat e-mailben kellett visszaküldeni a verseny e-mail címére. A versenyben 201 fő tanuló regisztrált 32 település 47 középiskolájából. A döntőre azokat a tanulókat hívták meg, akik a házi fordulók során 80 százalék feletti teljesítményt érték el. A középiskolások többsége a Dunántúlról érkezett, de békéscsabai, sőt sárospataki diák is volt a döntősök között.

A verseny döntőjét 2012. január 27-án, Keszthelyen rendezték meg. A döntőt megelőző napon a versenyzők meglátogatták Szendrey Júlia szülőházát, megismerkedtek a kiváló írónő, költő életével. A látogatást követő vacsorán kötetlen beszélgetés, majd közös szórakozás keretében ismerkedtek a Kar hallgatóival.

Pénteken délelőtt tesztfeladatsor kitöltésével adtak számot biológia tárgyban szerzett tudásukról. A versenydolgozatok javításának ideje alatt a versenyzők bekapcsolódhattak a fennállásának 215. évét ünneplő Georgikon Kar Nyílt napjának programjába, mely a versennyel egy időben zajlott. A péntek délutáni eredményhirdetésen Dr. Kondorosy Előd a Georgikon Kar oktatási és akkreditációs dékánhelyettese köszöntötte a versenyzőket, és adta át az okleveleket. A verseny győztese Fekete Dorottya notebookot, a második helyezett Rahyab Ráchel 50000 Ft-os könyvutalványt nyert. Mindketten az érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium tanulói, felkészítő tanáruk Tiringerné Bencsik Margit volt. A harmadik helyezett Baranyai Adrián (kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium, felkészítő tanár: Keszei Balázs) díja 30000 Ft-os könyvutalványt volt. A döntő 34 résztvevője az oklevél és kisebb ajándékok, könyvutalványok mellett a Georgikon Kar Hallgatói Önkormányzatának jóvoltából meghívót (belépőt) kapott a Georgikon Diáknapok tavaszi rendezvényeire.

A döntő résztvevői a következő tanulók voltak (ABC sorrendben):

Bali Krisztina Zrínyi Miklós Gimnázium Zalaegerszeg
Baranyai Adrián Jurisich Miklós Gimnázium Kőszeg
Csizmadia Vivien Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium Cegléd
Csóka Ramóna Kossuth Lajos Gimnázium Mosonmagyaróvár
Csordás Anna Vajda János Gimnázium Keszthely
Darula Kamilla Batthyány Kázmér Gimnázium Szigetszentmiklós
Egyed Bálint Zrínyi Miklós Gimnázium Zalaegerszeg
Farkas Noémi Batthyány Kázmér Gimnázium Szigetszentmiklós
Fedor Marianna Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma Sárospatak
Fekete Dorottya Vörösmarty Mihály Gimnázium Érd
Gazsi Zsófia Zrínyi Miklós Gimnázium Zalaegerszeg
Gerendeli Gábor Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium Békéscsaba
Gintli Eszter Batthyány Kázmér Gimnázium Szigetszentmiklós
Havlik Károly Zrínyi Miklós Gimnázium Zalaegerszeg
Horváth Flóra Batthyány Kázmér Gimnázium Szigetszentmiklós
Józsa Tamás Zrínyi Miklós Gimnázium Zalaegerszeg
Kacz Levente Vörösmarty Mihály Gimnázium Érd
Kajzer Kitti Veronika Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium Cegléd
Kaszonyi Veronika Batthyány Kázmér Gimnázium Szigetszentmiklós
Kovács Gabriella Türr István Gazdasági Szakközépiskola Baja
Kozma Lilla Kossuth Lajos Gimnázium Cegléd
Müller Eszter Zrínyi Miklós Gimnázium Zalaegerszeg
Nagy Anikó Kossuth Lajos Gimnázium Mosonmagyaróvár
Nagy Bernadett Kossuth Lajos Gimnázium Mosonmagyaróvár
Nagy Sára Ágnes Táncsics Mihály Gimnázium Kaposvár
Pál Regina Batthyány Kázmér Gimnázium Szigetszentmiklós
Papp Tibor Zrínyi Miklós Gimnázium Zalaegerszeg
Petrás Dóra Vörösmarty Mihály Gimnázium Érd
Raffay Dóra Batthyány Kázmér Gimnázium Szigetszentmiklós
Rahyab Ráchel Vörösmarty Mihály Gimnázium Érd
Simon Nikolett Kossuth Lajos Gimnázium Cegléd
Sós Tibor Batthyány Kázmér Gimnázium Szigetszentmiklós
Vértes Viola Zrínyi Miklós Gimnázium Zalaegerszeg
Zajkás Petra Vörösmarty Mihály Gimnázium Érd

 

Mellékelt fotók (A képeket Gritsch Mihály, PE Georgikon Kar készítette.)

A verseny döntőjének résztvevői a szervezőkkel A tanulóknak 50 kérdéses tesztet és egy kifejtős feladatot kellett megoldaniuk írásban.

 

Baranyai Adrián a január 28-i diplomaátadó ünnepi tanácsülésen vette át a 3. díjat Dr. Dublecz Károly dékántól és Dr. Allaga József egyetemi docenstől, a verseny főszervezőjétől.

A verseny győztese Fekete Dorottya átveszi oklevelét

A Zalai Hírlap tudósítása itt érhető el.
A Monitor Magazin tudósítása itt érhető el.

Riport a győztes Fekete Dorottyával és a IX. helyezett Papp Tiborral. A cikk a Georgikon Újság 2012/1. számában jelent meg.