2019/2020. tanév döntője

2019/2020. tanév döntője

Utolsó frissítés: 2022 március 28.

A Georgikon Karon a 2019/2020-as tanévben is meghirdettük – immár tizenkettedszer – a Georgikon Biológia Tanulmányi Versenyt, melyre 43 középiskolából 171 diák regisztrált.
A versenynek három házi fordulója volt. Ezek során a Georgikon Kar honlapján közzé tett feladatsorok megoldásait kellett a versenyzőknek e-mailben beküldeni. A házi fordulók eredménye alapján hívtuk meg a döntőbe a legjobb eredményt elért 30 tanulót, akik közül 26 fő tudott részt venni a döntőn. A verseny döntőjét január 31-én Keszthelyen tartottuk. A versenyzőknek 11.00 órától a Diákcentrum számítógépein, a Moodle rendszerben kellett 100 perc alatt megoldaniuk egy 100 kérdésből álló feladatsort. A feladatok a teljes középiskolás biológia tananyagot érintették.
Délután került sor a verseny eredményhirdetésére, ahol Dr. Polgár J. Péter dékán köszöntötte a résztvevőket. Dr. Allaga József egyetemi docens a verseny főszervezője röviden értékelte a versenyzők teljesítményét, a verseny tanulságait, majd az eredményhirdetésre került sor.
A verseny első helyezettje és az ezzel járó notebook tulajdonosa Zoller Kata Zsófia a Váci Madách Imre Gimnázium tanulója lett (felkészítő tanár: Gálné Harangozó Mária). A második helyezett Kóródi Lőrinc (Mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium, felkészítő tanár: Bacher József) 50000 Ft-os, a harmadik helyezett Tanner Norman Noel (Bonyhádi Petőfi Sándor Gimnázium, felkészítő tanár: Péter Csaba) pedig 30000 Ft-os könyvutalványt kapott.
A versenyt idén is az EFOP-3.4.3-16-2016-00009: Felsőfokú oktatás minőségének és hozzáférhetőségének együttes javítása a Pannon Egyetemen program "A.1.1 Agrár felsőoktatáshoz való hozzáférést javító célzott programok" alprogram keretében valósítottuk meg.

A döntő résztvevői a következő tanulók voltak (ABC sorrendben):

Baba János Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium Sárospatak
Bárándi Réka Audi Hungaria Általános Művelődési Központ Győr
Bencze Alex Bácsalmási Hunyadi János Gimnázium Bácsalmás
Borbély Zsófia Keszthelyi Vajda János Gimnázium Keszthely
Faragó Ábel Zrínyi Miklós Gimnázium Zalaegerszeg
Gasparics Angelika Anna Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium Zalaegerszeg
Hermán Áron Audi Hungaria Általános Művelődési Központ Győr
Hrubos Gergely Audi Hungária ÁMK Győr
Hudra Eszter Anna Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium Dunakeszi
Jani András Keszthelyi Vajda János Gimnázium Keszthely
Keszei Zita Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium Kőszeg
Kóródi Lőrinc Mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium Mosonmagyaróvár
Kovács Kadosa Vojta Lévay József Református Gimnázium Miskolc
Legoza Ádám Keszthelyi Vajda János Gimnázium Keszthely
Leoni Marco Keszthelyi Vajda János Gimnázium Keszthely
Luczák Áron Mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium Mosonmagyaróvár
Nagy Levente Fehérgyarmati Deák Ferenc Gimnázium Fehérgyarmat
Nátrán Péter Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium Zalaegerszeg
Sajósi Benedek ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium Budapest
Sárkány Zsófia Váci Madách Imre Gimnázium Vác
Simon Helga Bácsalmási Hunyadi János Gimnázium Bácsalmás
Simon Orsi Audi Hungaria Általános Művelődési Központ Győr
Simon Panna Borbála Fehérgyarmati Deák Ferenc Gimnázium Fehérgyarmat
Szöllősi Anna Audi Hungaria Általános Művelődési Központ Győr
Tanner Norman Noel Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium Bonyhád
Zoller Kata Zsófia Váci Madách Imre Gimnázium Vác

 

A verseny győztesei felkészítő tanáraikkal és a verseny szervezői (balról jobbra: Dr. Polgár J. Péter dékán, Péter Csaba tanár és tanítványa Tanner Norman Noel (Bonyhád), Gálné Harangozó Mária tanárnő és tanítványa Zoller Kata Zsófia (Vác), Kóródi Lőrinc és felkészítő tanára Bacher József, Dr. Allaga József egyetemi docens, a verseny főszervezője)

A versenyzők számítógépen oldották meg a feladatokat.

A képeket Szabó Éva (PE Georgikon Kar) készítette.

A verseny döntőjén és eredményhirdetésén készült fotók megtekinthetők és letölthetők a kari honlap „Képgaléria” menüjében itt.

A döntő megrendezését a Malagrow Kft. támogatta.

mmm